Széchenyi Hitel

Összehasonlítás frissítve 2025. jún.

Ember által írva
Írta Gere Attila

- 2025. máj. 3.

  • A Széchenyi Hitel kis- vagy középvállalkozásoknak sokkal kedvezőbb feltételeket ajánl a többi banki hitelhez képest.

A Széchenyi Terv-be tartozó hiteleket Széchenyi hitelnek nevezzük. Ezek a termékek vállalkozók számára nyújtanak a bankoknál kedvezőbb lehetőségeket.

Ma már sokkal több Széchenyi hitel létezik, mint régen. A Széchenyi hitelprogram termékpalettája folyamatosan újul és cserélődik.

A hitelek a szükséges beruházások, fejlesztések finanszírozását segítik elő, illetve a vállalkozások versenyképességét próbálják fenntartani.

A hazai KKV-k számára mindig a forráshiány, illetve a berendezések kifizetése volt a legnagyobb probléma. A Széchenyi kártya hitel a kisebb vállalkozások beindítását, piacra térítését és hosszú távú működését támogatja.

A Széchenyi István hitelek egy része a magas hitelösszeg miatt akár a kormány által kezelt középvállalkozások számára is előnyös lehet.

A hitel feltételei kifejezetten KKV-k (kis- és középvállalkozások) számára lettek szabva, hogy a vállalkozókra eső teher csökkenjen, továbbá a gazdaságuk fejlődjön, a piaci értékük, erejük pedig növekedjen.

Kik vehetik igénybe?

A Széchenyi hitelek feltételei kedvezőek és arra törekednek, hogy minél több KKV számára elérhetőek legyenek.

Ezeket a feltételek csupán azt biztosítják, hogy a vállalkozás nem működik veszteségesen és nem áll csőd szélén.

A hiteligényléshez szükséges legfontosabb feltétel az 1 lezárt üzleti év megléte.

Széchenyi Hitel feltételei 2025

  • Kizárólag KKV-k igényelhetik

  • Legalább egy éves lezárt múlt szükséges

  • A vállalkozásnak nem lehet lejárt vagy aktív köztartozása

  • A hitelösszeg nem használható fel cég vagy részesedés, tulajdonrész megvásárlására

  • A vállalkozás nem lehet tartósan veszteséges

A cég nem lehet tartósan veszteséges

Egy cég akkor tartósan veszteséges, ha az utóbbi két lezárt évet veszteséggel zárta le.
A Széchenyi hitelnek fontos feltétele a cég működése. Ha a vállalkozás tartósan veszteséges, akkor nem veheti igénybe a Széchenyi Program termékeit.

A következő cégformák igényelhetik:

  • Kft.

  • Zrt.

  • Nyrt.

  • Kkt

  • egyéni vállalkozó

  • ügyvédi iroda

  • közjegyzői iroda

Miért kedvező a Széchenyi Vállalkozói Hitel?

A Kavosz hitel kedvezőbb a banki kölcsönöknél, mivel könnyített feltételekkel és igényléssel, valamint alacsonyabb díjakkal rendelkezik.

A Széchenyi kártya hitelekről azt is érdemes tudni, hogy kamatot csak a kihasznált rész után kell fizetni. Rendelkezésre tartás alatt, azaz kihasználatlanul a hitel teljesen költségmentes.

Széchenyi Hitel előnyei

  • A legkedvezőbb hitel vállalkozások számára

  • Könnyen előre lehet tervezni

  • Gyors és egyszerű hitelbírálat

  • A hitel állami kamattámogatással működik

  • A pénz vállalkozáson belül szabad felhasználású

Az alacsony kamatnak hála a hitel váratlan kiadások közepette is életmentő, ingyenes alternatíva lehet.

A Széchenyi hitelnek több, eltérő fajtája van, ezért beruházástól függően más-más Széchenyi hitelt érdemes kérvényezni. A hitelfajták nagy részét akár kombinálni is lehet.

Széchenyi Hitel fajtái 2024-ben

2024-ben 9 darab Széchenyi Hitel közül lehet választani.

A MAX+ konstrukciók nagy része a lejárt MAX hiteleknél magasabb kamattal rendelkezik, hiszen az utóbbi 1 - 2 évben nagy mértékben megnövekedett a jegybanki alapkamat, így a banki hiteleken kívül ez a széchenyi hitelre is hatást gyakorolt.

A lejárt hitelekhez képest az új konstrukciók szinte változatlan paraméterekkel igényelhetőek.

Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+

A Széchenyi folyószámlahitel a cég mindennapi működéséhez szükséges kiadások finanszírozására vehető fel.

A hitel a korábbi Folyószámlahitel MAX terméket váltotta, az elődjéhez képest megnőtt a kamatja, a futamidő és a hitelösszeg pedig változatlan maradt.

Jellemzői

  • Futamidő: 1 - 3 év

  • Hitelösszeg: 1.000.000 - 250.000.000 Ft

  • **Kamat: **5%

Széchenyi Hitel meghosszabbítása

A folyószámlahitel alapú Széchenyi hitel futamidejét meg lehet hosszabbítani.
Igényléskor minden ügyfél 1 éves futamidőt kap, viszont a futamidő lejárta előtt lehet kérvényezni a meghosszabbítását.

Széchenyi Likviditási Hitel MAX+

A Likviditási Hitel a Széchenyi Program szabad felhasználású forgóeszközhitele.

A pénzt leginkább forgóeszközök megvásárlására és ezzel kapcsolatos szolgáltatások (szállítás, raktározás, karbantartás) kifizetésére lehet felhasználni.

A Likviditási Hitel MAX+ a korábbi Likviditási Hitel MAX terméket váltotta le.

Jellemzői

  • Futamidő: 3 év

  • **Hitelösszeg: **1.000.000 - 250.000.000 Ft

  • **Kamat: **5%

Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+

A Széchenyi Turisztikai Kártya turisztikai szektorban tevékenykedő vállalkozások részére biztosít szabad felhasználású folyószámlahitelt.

A hitel szabad felhasználású és magas hitelösszeggel igényelhető, illetve nem minden esetben szükséges ingatlanfedezetet biztosítani.

Jellemzői

  • Futamidő: 1 - 3 év

  • **Hitelösszeg: **1.000.000 - 300.000.000 Ft

  • **Kamat: **5%

Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Széchenyi Mikrohitel kifejezetten a mikro- és kisvállalkozások fejlődését próbálja elősegíteni. A hitel szinte semmiféle díjjal nem rendelkezik, így kedvező, viszont emiatt az igényelhető hitelösszeg sem magas.

A hitel szabad felhasználású, tehát elkölthető agrár, illetve egyéb célokra is.

Jellemzői

  • Futamidő: 13 - 120 hónap

  • **Hitelösszeg: **1.000.000 - 50.000.000 Ft

  • **Kamat: **5%

Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+

Az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel széles körben felhasználható agrár beruházási célokra: a magas hitelösszegnek hála igazából bármilyen célt meg lehet belőle valósítani.

A hitel célja a vállalkozások fejlesztése, bővítése, illetve az energiahatékonyságuk javítása, hiszen az agrár beruházási hitel zöld célokra is igényelhető.

Jellemzői

  • Futamidő: 13 - 120 hónap

  • **Hitelösszeg: **1.000.000 - 1.400.000.000 Ft

  • **Kamat: **5%

Széchenyi Beruházási Hitel MAX+

A Széchenyi Beruházási Hitel idén magasabb hitelösszeggel tér vissza a cégek számára.

A pénz nagyobb összegű beruházásokra (leginkább ingatlan és felszerelések megvásárlására) használható fel, abban az esetben, ha ezek az eszközök valóban a vállalkozás működését szolgálják.

A hitelösszegnek legfeljebb 20%-a forgóeszközök megvásárlására is alkalmazható.

Jellemzői

  • **Futamidő: **13 - 120 hónap

  • Hitelösszeg: 1.000.000 - 1.400.000.000 Ft

  • Kamat: 5%

Széchenyi Lízing MAX+

Az új széchenyi lízingkonstrukció pénzügyi lízingek finanszírozására használható fel.

Hogyha a beruházások mellett a cég gépjárművet, gépet, különféle berendezéseket szeretne lízingelni, akkor ezt a hitelt érdemes igényelnie.

Jellemzői

  • Futamidő: 1 - 7 év

  • Hitelösszeg: 1.000.000 - 400.000.000 Ft

  • **Kamat: **5%

Agrár Széchenyi Kártya

A mezőgazdasággal és az erdő-, vad-, valamint halgazdálkodással foglalkozó vállalkozások számára az Agrár Széchenyi Kártya biztosít segítséget.

Az igényelt hitelösszeg szabad felhasználású, a beruházásoknak viszont a cég működését kell elősegíteniük. 

Jellemzői

  • Futamidő: 1 - 3 év

  • Hitelösszeg felső határa: 500.000 - 200.000.000 Ft

  • **Kamat: **egy havi BUBOR-ral megegyező

Agrár Széchenyi Kártya MAX+

Az Agrár Széchenyi Kártya MAX+ a normál Agrár Széchenyi Kártyához képest lényegesen nagyobb kamattámogatással vehető igénybe, ennek köszönhetően kedvezőbb a korábban említett terméknél.

Jellemzői

  • Futamidő: 1 - 3 év

  • Hitelösszeg felső határa: 500.000 - 100.000.000 Ft

  • **Kamat: **5% körül

Felfüggesztett Széchenyi Hitelek

Vannak olyan Széchenyi termékek, amelyek az ideiglenes elérhetőség után felfüggesztésre kerültek. A Széchenyi GO! hitel például 2022-től már nem igényelhető, 2023-ban pedig a MAX hiteleket leváltották a MAX+ hitelek.

2022. júliusában felfüggesztett Széchenyi GO! hitelek

  • Széchenyi Turisztikai Kártya GO!

  • Széchenyi Likviditási Hitel GO!

  • Széchenyi Beruházási Hitel GO!

  • Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO!

  • Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO!

  • Széchenyi Mikrohitel GO!

2021. júliusában felfüggesztett hitelek

  • Agrár Széchenyi Kártya Plusz

  • Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz

  • Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel

  • Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel

  • Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel

2020. májusában felfüggesztett hitelek

  • Széchenyi Forgóeszközhitel

  • Széchenyi Kártya Folyószámlahitel

  • Széchenyi Beruházási Hitel

Ezek a konstrukciók azért kerülnek felfüggesztésre, mert a hitelek kamata, futamideje és hitelösszege folyamatosan változik.

Az új hitelek kedvezősége

Várható volt, hogy az új MAX+ hitelek magasabb kamattal fognak rendelkezni a korábban megszűnt MAX hiteleknél.

Az utóbbi évben jócskán megnőttek a banki kamatok, ezért a Kavosz hitelek kamata is magasabb lett, mint a tavaly.

Az új hitelkamatok 5% körül mozognak, aszerint, hogy melyik konstrukciót választod.

A további díjakat az alábbi táblázatban vázoltuk fel:

Folyósítással kapcsolatos költségek

Szerződéskötési díj0 - 1,5%
Kezelési költség0 - 2%
Kamat0 - 5%
Folyósítási jutalék0 - 15.000 Ft/folyósítás
Hitelgarancia díja0 - 0,60%
Rendelkezésre tartási jutalék0 - 1%

Rövidebb igénylési idő 

A bankoktól legfeljebb két napon belül, de akár órák alatt is kaphatsz előbírálatot. Ehhez nem szükséges személyesen megjelenni, ugyanis a vizsgálatot otthonról, az interneten is kezdeményezheted. 

A Kavosz hitel biztosítéka általában a hitelből finanszírozott beruházás, de különböző bankoknál ingatlan, vagy eltérő ingóság is bevonásra kerülhet. Igénylés előtt érdemes minél több banknál megérdeklődni a feltételeket.

Ha a vállalkozás nem fizeti vissza a hitelt

Ha a széchenyi hitel nem kerül visszafizetésre, akkor a bank először a készfizető kezeshez fog fordulni.
Amennyiben a kezes sem törleszt, a banknak lehetősége van visszamondani a hitelszerződést.

Széchenyi Hitel, Széchenyi kártya igénylés

A Széchenyi hitelek igénylését olyan bankoknál tudod megejteni, amelyek folyósítják a program termékeit.

Az aktuális Széchenyi hitelek a következő kereskedelmi bankoknál kaphatók:



Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+



CIB Bank


Erste Bank


Gránit Bank


K&H Bank


MKB Bank


OTP Bank


Polgári Bank


Raiffeisen Bank


Takarékbank


Unicredit Bank





Széchenyi Likviditási Hitel MAX+



CIB Bank


Citibank Europe


Erste Bank


Gránit Bank


K&H Bank


MagNet Bank


MKB Bank


Oberbank


OTP Bank


Polgári Bank


Raiffeisen Bank


Takarékbank


Unicredit Bank




Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+



CIB Bank


Erste Bank


Gránit Bank


K&H Bank


MKB Bank


OTP Bank


Polgári Bank


Raiffeisen Bank


Takarékbank


Unicredit Bank





Széchenyi Beruházási Hitel MAX+



CIB Bank


Erste Bank


Gránit Bank


K&H Bank


MagNet Bank


MKB Bank


Oberbank


OTP Bank


Polgári Bank


Raiffeisen Bank


Takarékbank


Unicredit Bank




Széchenyi Lízing MAX+



CIB Lízing


Cofidis Bank


Deutsche Leasing Hungaria


Erste Bank


Euroleasing


Mercedes – Benz Credit


Merkantil Bank


Ober Pénzügyi Lízing


OTP Ingatlanlízing


Porsche Finance


Raiffeisen Corporate Lízing


SG Eszközfinanszírozás Magyarország


Toyota Pénzügyi Zrt.


UniCredit Leasing Hungary





Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+



CIB Bank


Erste Bank


Gránit Bank


K&H Bank


MKB Bank


OTP Bank


Polgári Bank


Raiffeisen Bank


Takarékbank


Igényléshez szükséges dokumentumok

  • megfelelő igénylői lap

  • adóbevallás

  • pénztári kimutatás

  • cégkivonat

  • személyes okmányok

  • vállalkozói igazolvány

  • bankszámlakivonatok

  • 12 havi számlaforgalmi igazolás

  • társasági szerződés

Megkeresed a legközelebbi regisztráló irodát

Az irodák térképét a Széchenyi Program hivatalos weboldalán tudod megtekinteni.

Egyeztetsz a termékekkel kapcsolatban

Az irodában el fogják dönteni, hogy a vállalkozásodnak a Széchenyi hitelek közül melyik termékre volna szüksége.

Beküldöd a szükséges dokumentumokat

Az igényléshez szükséges dokumentumok nagy részét szintén a KAVOSZ oldalán találod meg.

Felkeresed a megfelelő bankot

A közösen kiválasztott banknál be tudod adni a hiteligénylést, a bank pedig pozitív hitelbírálat esetén folyósítja az összeget.

Összefoglaló

A Széchenyi hitelek a kis- és középvállalkozások számára sokkal kedvezőbb feltételeket biztosítanak a banki hitelkonstrukciókhoz képest.
A termékek könnyített hitelfelvétellel és kamattámogatással működnek, ezért a vállalkozások sokkal kedvezőbben vehetik fel a kölcsönöket.
A termékek palettája folyamatosan változik, ezért érdemes mindig tisztában lenni az új ajánlatokkal.

Források

  • Széchenyi Kártya Termékek - kavosz.hu

Elkötelezettségünk az átláthatóság mellett

A Financer.com-nál elkötelezettek vagyunk pénzügyei segítésében. Minden tartalmunk betartja Szerkesztési Irányelveinket. Nyíltan kommunikálunk arról, hogyan értékeljük a termékeket és szolgáltatásokat az Értékelési Folyamatunkban, és hogyan termelünk bevételt a Hirdetői Tájékoztatónkban.

Csatlakozz a Financera Stacks-hez - Heti útmutatód a pénzügyi alapok elsajátításához, extra jövedelem építéséhez, és egy olyan élet megteremtéséhez, ahol a pénz neked dolgozik.